A világon rengeteg kultúrában eltérő módon, de megjelenik a családon belüli erőszak, apró Hazánkban a mai napig az az elv van érvényben hogy az ember a saját otthonában, négy fal közt azt tesz, amit akar.
Sajnos rengetegen kénytelenek elviselni családon belül az erőszakot, leginkább gyermekkorukban, de nem ritka az hogy felnőttként az egyik fél felül kerekedik a másikon és erőszakkal, lelki terrorral kívánja átvenni az irányítást a választottja felett.
Szívügyem a dolog, ugyanis én is részese voltam majdnem 10 éven keresztül, miután Édesapám elvált Édesanyámtól és új embert választott maga mellé mikor hét éves voltam.
Talán most tudtam feldolgozni annyira, hogy ilyen nyilvánosan is beszéljek róla, hiszen egészen idáig vagy egyáltalán nem mondtam ki, vagy csak egy – egy embernek meséltem el. De mindig szégyelltem magam, megalázónak éreztem az egészet és talán emiatt is volt az, hogy nem szerettem volna ha kiderülne.
Édesanyám soha nem kapott egyetlen ütést sem, de szerintem elég az ha egy embernek éveken át azt hajtogatják hogy semmire sem jó, hogy mindent rosszul csinál, stb. és természetesen a lelki zsarolás, további önbizalomrombolás sem maradhat el a másik fél részéről.
De most úgy érzem itt az ideje elengedni a dolgot, hiszen azóta eltelt sok idő és én kiharcoltam magamnak hogy ennek az embernek ne legyen hatalma felettem.
Most már őt látom egy gyenge, lelkileg szegény és uraloméhes, kisebbségi komplexusos egyénnek és őszintén megvallva sajnálom őt. Megbocsátottam, de soha nem felejtek.
Sajnos nem csak én kerültem ilyen helyzetekbe, hogy féltem kimenni az utcára, elmenni valahova, kérni valamit, vagy egyáltalán megszólalni, hanem rengeteg ilyen esetről hallani, melyeknek rosszabb esetben gyilkosság a vége. Vannak olyanok, akiket nem csak megütnek, hanem nemi erőszak áldozataivá is válnak és ezzel egy életre megpecsételik nem csak a jövendőbeli szexuális életet, hanem úgy alapból a másik nemhez való hozzáállást, a bizalom kialakítását, konkrétan MINDENT.
És mindezt miért? Azért mert egy ember úgy gondolja, ő bármit megtehet, hogy amit csinál annak nem lesz semmilyen következménye, mert ő erős, izmos és minden szava megvétózhatatlan.
Rengeteget tudnék mesélni én is és még számos sorstársam, amíg igazából le nem zártam magamban a dolgot és el nem gondolkodtam úgy igazán mélyen az egészen, fel sem fogtam ez milyen súlyos dolog, mi is igazából az, ami velem éveken keresztül történt.
Sokan úgy vélik, legtöbbször a férfi az, aki erőszakot elkövet és ebben igazuk is van, bár manapság már az sem ritka hogy az asszony lép fel agresszívan a férfival szemben, azonban szerintem ez a férfi dominanciájának gyengeségére utal, mert hát valljuk be, normál esetben a férfi dominál és hordja a nadrágot, bár a modern világban ezek a dolgok már egybemosódnak.
Fogalmazzunk nyersen, az igazságnak híven:
Ebben az esetben a férfi szép fokozatosan elkezd kioktatni, utasítgatni a másik fél felé, majd következnek a különféle büntetések, fegyelmezések, a gyengébbik nem pedig kénytelen alkalmazkodni hiszen függ a másiktól valamilyen szinten, legyen szó anyagi, vagy lelki dolgokról.
Amikor azonban eldurvul a helyzet, sőt már a legelején, a kiszabott „büntetések” alaptalanok, hiszen nincs is vétek.
Legtöbbször az, aki bántalmazza a másikat már előtte felbőszült valami miatt, legyen szó munkáról, vagy éppen a nagy sorról a munka utáni bevásárlás során a boltban.
Nem kell egy férfinak vagy nőnek rendszeresen ittasan otthon lennie és alkoholt fogyasztania ahhoz, hogy megüsse a másikat és agresszívan lépjen fel, sőt! Én mondjuk élő példa vagyok erre …
A bántalmazó legtöbbször a saját gyengeségét, kisebbségi komplexusát szeretné ellensúlyozni azzal, hogy erőszakosan lép fel családtagjaival szemben és bizonygatni akarja dominanciáját, erejét, felsőbbrendűségét, nemes egyszerűséggel SAJÁT MAGA ELŐTT.
Sajnos ebbe a csapdába rengeteg gyermek is beleesik és sokszor a másik szülőnek tudomása sincsen a dologról, vagy éppen nem mer fellépni, hiszen ugyanúgy jár mint a gyermeke, ez azonban szerintem nem felelősségteljes gondolkodás, hiszen az ember nem a legjobbat akarja a gyermekének?
Azonban sokszor még a szülőben is rengeteg félelem vegyül, lelki bizonytalanság, erőtlenség, gyengeség, így ez egy átkozott mókuskerék.
Ez az állapot akár évekig kitarthat, ami végül az áldozatban valódi haraggá és gyűlöletté növekszik, hiszen az ember ilyenkor csak nyel nyel és nyel, hiszen nincs benne annyi bátorság, talpraesettség ahhoz, hogy kilépjen ebből a körből, vagy esetleg fél valamitől. Az egyedülléttől, az anyagi helyzettől ha egyedül kell eltartania a háztartást, sorolhatnám.
Gyakori, azonban „gyengébb” formája a családon belüli erőszaknak az érzelmi zsarolás, ez annyiban különbözik a fent említettől hogy nem fizikai, hanem súlyos, éveken át kitartó lelki sebeket okoz a sértett félben, ami talán rosszabb mint a fizikai, hiszen abból kigyógyulunk.
Nekem a mai napig üldözési mániám van, bár már jócskán leküzdöttem a dolgot, régen azonban sokkal rosszabb volt.
Rengeteg sort és oldalt lehetne megtölteni történetekkel és olyan jelekkel, melyek a családon belüli erőszak bármilyen formájára utalnak, azonban az elszenvedőnek nem kell könyv, internetes portál ahhoz, hogy tudja miben is él.
A bátrabbak feldolgozzák, segítséget kérnek és kitörnek ebből az ördögi körből, a gyengék azonban ebben ragadnak és az uralkodni vágyó vagy épp uralkodó személy szép lassan a saját képére formálja és elevenen felzabálja a másikat, míg abból egy olyan ember lesz, aki önmaga árnyékává válik, egy bábu lesz belőle, s így éli le hátralévő életét.
Én úgy gondolom, érdemes sokkal nyitottabb szemmel járni, hiszen sokszor nincs külsőleg látható nyoma a rendszeres testi, lelki terrornak amit egy „család” tagjai elszenvednek és segíteni, rávenni a másikat és igenis bebizonyítani, hogy van kiút, mert van kiút, de ehhez fontos a másikat támogatni, önbizalmában, bátorságában megerősíteni, hiszen aki hosszú ideje él ilyen szörnyű mindennapokat, az egy összetört lelkű és önbecsülésű, félénk, bátortalan, rettegő ember, aki úgy érzi számára nincs kiút.
Segíts te is, hiszen nem is gondolnánk, mennyi ilyen ember él a közvetlen környezetükben!
Ha tetszett a bejegyzésem oszd meg, valamint lájkold a Facebook oldalam is, hiszen a Tündérkert Blog már ott is jelen van! 🙂
